A család internetes és informatikai segítője

Ha az ember sokat ül a gép előtt, csináljon bármit is rajta éppen, a családja egy idő után kinevezi őt az IT szakértőnek és mindennel zaklatja.

Tapasztalatból beszélek, így telik az életem már hosszú évek óta. Mindig megtalálnak valamivel, ha éppen segítség kell, be kell valamit állítani, de néha még egy egyszerű nyomtatást is rám bíznak, „ha már úgyis ott ülsz” alapon.

Legutóbb például apukám talált meg azzal, hogy keressek neki a neten egy jó szakembert, aki leszigetelné az ablakokat, mert anyu állandóan a huzat miatt panaszkodik. Szinte már meg sem lepődöm rajta, mikor napi szinten olyan dolgokat keresek és olvasok, amikhez tulajdonképpen semmi közöm.

Eleinte próbálkoztam azzal, hogy bevezetem őket is a virtuális világba, megtanítom nekik a számítógép és az internet (nagyon) alapszintű használatát. Egy ideig ők is lelkesek voltak, tanulgatták, hogy melyik az egér és a billentyűzet, órákat töltöttünk el azzal, hogy elmagyarázzam a dupla klikk és a két, egymástól független kattintás között.

Elkezdtük tanulmányozni a szövegszerkesztőt, bekapcsolni a nyomtatót és felfedezni a világhálót. Anyunak főleg azzal sikerült felkeltenem az érdeklődését, hogy a különböző honlapokon (Ezen a szón nagyon sokáig nem tudtunk túllendülni. Folyton azt kérdezte, hogy miért „hon” a honlap) új recepteket találhat és megoszthatja másokkal azokat, amiket ő fejlesztett ki.

Aput legjobban a sporthírekkel foglalkozó oldalak, illetve az online sakk érdekelte. Most gondolhatjátok azt, hogy tőle örököltem a gamer énemet, de szerintem leszögezhetjük, hogy az online sakk nem minősül kockulásnak.

Mivel én akkoriban raktam össze új gépet magamnak, a régi alkatrészekből összeraktam nekik egyet, amit bármikor használhatnak. Monitornak csak egy régi CRT-t találtam, de úgy voltam vele, hogy a célnak az is bőven megteszi, majd ha megérzik a dolog ízét akkor be lehet ruházni egy LCD-re.

A tanítgatásomnak az lett az eredménye, hogy mindketten be tudták kapcsolni a gépet, megtalálni a böngésző ikonját és beírni annak a honlapnak a nevét, amit bemagoltattam, velük, mint egy verset. Ezen kívül tudták használni a szövegszerkesztőt is, csupán akkor kértek tőlem segítséget, ha nyomtatni kellett (az én szobámban van a nyomtató), vagy ha olyasmit írt ki a gép, amivel eddig még nem találkoztak (szóval szinte akármit).

Ettől függetlenül bizakodó voltam, reméltem, hogy ahogy telnek a napok és a hetek, egyre jobban megszeretik a számítógépet és elkezdik maguktól is felfedezni, de aztán egy napsütötte tavaly márciusi délutánon ez az álmom szertefoszlott. Azt már mondtam, hogy maga a gép egy őskövület volt, ezért sajnos minden előjel nélkül szombat délután felmondta a szolgálatot. Az alaplap teljesen tönkrement.

Anyuék kicsit elkeseredtek, de megnyugtattam őket, hogy majd jövő héten veszünk hozzá új alaplapot, megcsinálom és újra tudják majd használni. Meglepő módon másnapra teljesen el is elejtették az egészet, mikor szóbahoztam a gép javítását, csak legyintettek és annyit mondták, hogy ráér az, majd máskor, majd később.

A később helyett pedig végül soha lett. Júniusban lomtalanítás volt a környéken, ezért anyuék is átselejtezték az egész házat, hogy minden limlomot kidobhassanak. Kíváncsiak vagytok mi volt a kidobandó holmik kupacának legalján? Bizony, a számítógép!

Hiába tartottam védőbeszédet az informatika és az internet mellett, közölték, hogy „az utóbbi hónapokban egyáltalán nem hiányzott ez a vacak, csak a helyet foglalja, semmi értelme.” Ezzel a mondattal le is volt zárva.

Már egy év is eltelt azóta, hogy tönkrement a gép és visszatért minden a régi kerékvágásba. Azóta napi szinten hallok ilyen,„Kisfiam írj már egy imélt vagy mit a keresztanyádnak, hogy vegye fel a telefont, mert hiába hívom, mindig foglaltat jelez”, és ehhez hasonló mondatokat az őseimtől, de sebaj… Én így szeretem őket.

Legalább amíg informatikai analfabéták maradnak, mindig a segítségükre tudok segíteni, mint egy hős lovag.